Az életközépi válság

Krízisre gondolva többnyire negatív töltetű eseményre asszociálunk, amely valamiképpen felborítja az életünk korábbi folyamatát és komoly kihívások elé állít bennünket. A krízis szó jelentése is erre utal: válság, fordulat. A fordulat kifejezés már valamelyest érzékelteti, hogy a krízisben egyaránt benne van a pozitív és a negatív kimenetel is. A krízis lehet romboló hatású, de benne van az építő növekedés lehetősége is.

Gerard Caplan a II. Világháborút követően foglalkozott az Izraelbe érkező menekültekkel és a velük való munka következtében fogalmazta meg a krízisben levő személy máig érvényes jellemzőit, amelyek a következők:

• Az egyén olyan (fizikai vagy pszichés értelemben) veszélyeztető körülményekkel találkozik, amelyekkel kénytelen szembenézni
• Ezek a problémák oly mértékben fenyegetőek, hogy mindennél fontosabb pszichológiai problémává válnak
• Ezeket a problémákat nem lehet sem megoldani, sem elkerülni, sem kikerülni
• És nem megoldhatók az egyén megszokott problémamegoldó készségeivel és pszichológiai erőforrásaival.

Az ember, ahogy halad előre az életében, az élete különböző szakaszaiban különböző megoldandó kihívásokkal szembesül, és ezeknek az akadályoknak a sikeres leküzdése a feltétele a következő fejlődési szakaszba való átlépésnek. Utóbbit nevezzük fejlődési vagy pszichoszociális krízisnek, ami minden egyén életében megtalálható. Az egyik ilyen legegyértelműbben megfogható időszak a serdülőkori krízis, amelynek hatékony megoldása előfeltétele az identitás és az én-integritás kialakulásához.

A fejlődési krízisek szintén gyakran emlegetett tagja az életközépi krízis. Carl Gustav Jung fogalmazta meg elsőként az életközépi válság fogalmát, ezt az szakaszt 35 és 45 év közé téve, majd későbbi szerzők ezt az időszakot egészen az 50-es évek végéig kitágították. A gyakorlatban manapság 40 és 45 év között jelentkeznek legjellemzőbben az életközépi válság "tünetei".

A jelenség hátterében annak a felismerése áll, hogy míg a 20-as és 30-as évek a célok kijelöléséről és megvalósításáról szólnak, a 40-es évek elejére a legtöbb ember eléri a növekedési potenciáljának a csúcsát és megvalósította, amit addig szeretett volna. A terjeszkedés helyett a megőrzés és meghosszabbítás kerül előtérbe. Míg a fiatalkor kezdetén az egyén (jó esetben) úgy érzékeli, hogy bármilyen célokat kitűzhet és erre temérdek idő áll rendelkezésre, addig az élet közepén felismeri, hogy a további lehetőségeit erősen meghatározzák az addig lefektetett alapok. ilyenkor szembesül először az idősödés jeleivel, amely által korábban ismeretlen léttel és halállal kapcsolatos dilemmák és kérdések tárulnak elé. Egyes szerzők szerint az életközépi válság akkor indul, amikor az egyén először szembesül a halál fenyegetésével.

Ebben az időszakban gyakori az öregedés első testi tüneteinek megjelenése, ami sejteti, hogy milyen markáns fizikai változás várható időskorban. A testi változások aszexuális funkciókra is hatással vannak, megrengetik a férfi és női identitást, ami gyakran negatívan hat a párkapcsolatokra is. A felek pont akkor távolodnak el egymástól, amikor egyébként nagyon erősen szükségük lenne egymás támogatására A középkor abból a szempontból is nehéz időszak, hogy a gyerekek (ha vannak) még nem önállóak, gyakran egybeesik a gyermek serdülőkora és a szülő életközepi nehézségei, mindemellett pedig az idősödő szülők támogatása és gondozása is megjelenik. Különösen fájdalmas élmény az idős szülők elvesztése, ami önmagában is nagy megrázkódtatás és emellett ismételt szembesülés az élet végességével.

Ilyenkor eluralkodhat a tehetetlenség, céltalanság és reménytelenség érzése, ami könnyen vezethet pszichopatológiai következményekhez, például szorongásos és depresszív zavarok kialakulásához illetve gyakran előtérbe kerül az alkohol, mint destruktív megküzdési mód.

Szintén a szakasz kudarcra ítélt megoldása, ha az egyén nem hajlandó tudomásul venni a korszak okozta változásokat, és igyekszik mesterségesen fenntartani a korábbi életmód külső jegyeit. Ez a fajta ifjúságkeresés gyakran vezet rövid kalandokhoz, tevékenységekben és kinézetben figyelmem kívül hagyva a valós kora által nyújtott lehetőségeket. Ehhez a törekvéshez tartoznak a kényszeres szépészeti beavatkozások, melyek által ideig-óráig halogatni lehet az öregedéssel való szembesülést. A köznyelv ezt a fajta megoldást nevezi kapuzárási pániknak.

A szembesülés feszültsége ugyanakkor pozitív irányú változásokat is elindíthat.Gyakori, hogy az egyén képes túllépni önös érdekein és az önmegvalósításon és önmagán túlmutató célokra fókuszálni. Ilyenkor olyan értékek válnak hangsúlyossá, mint a szeretet képessége, mások önzetlen segítése és a mások iránti felelősség kérdése. Az egyéni szempontokon túl megjelenik az egyénen túlmutató, transzperszonális dimenzió, az élet értelmének megtalálása is, amely például gyakran erősíti meg az Istenben való hitet ebben az időszakban. Előfordulhat az is, hogy új szerepek jelennek meg ebben a változó időszakban, amelyek fokozatosan formálják át az identitást, illetve újabb célok kerülnek előtérbe, amelyek értelmet adnak az élet következő szakaszának.

Természetes, hogy egy új életszakasz kihívások elé állítja az egyént, amit nem érdemes félvállról venni. Az egyes életciklusok megoldásának hiánya a következő életciklusok hatékony megoldására is hatással lehet, így nagyon fontos meglátni, ha nehézségünk van az életszakasz váltás fájdalmaival való megbirkózásban. Szükség esetén ne szégyelljünk segítséget kérni, hiszen természetes, hogy nehéz a veszteséggel való szembenézés.

A cikk szerzője: Frank-Bozóki Eszter

Forrás: Csürke József, Vörös Viktor, Osváth Péter, Árkovits Amaryl: Mindennapi kríziseink. A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve.